Társadalmi válság elhárítása

     Társadalmunkban a magyarországi méhészetek megítélése eléggé vegyes.  A politika általi megítélés kétágú, egyik a mindenkori választások alkalmával megjelent várható létszám (ez jó esetben 0,2-0,3%), másik a megtermelt értéken alapuló, miszerint a méhészeti ágazat a bruttó mezőgazdasági termelés értékéből egy százalékkal, míg állattenyésztésének mintegy három százalékát adja. Ez a megítélés jelenleg az általános! (2015. évi adat az Európai Unióból: a méhek haszna 22-25 milliárd euró!) Természetesen  fel lehet és fel is kell tenni a kérdést, hogy  mennyit termelt volna a magyar mezőgazdaság, ha nem volnának beporzó rovarok és köztük a legnagyobb számban szereplő  mézelő méh?  

A mezőgazdasági termelés szereplői és a méhészek között a szükségszerűen elvégzett növényvédelmi  munkák miatt gyakran nagy összeütközések és nézeteltérések alakulnak ki. A hivatalok jelentős összegű bírságokat szabnak ki egy-egy elkapott, tudatlanságból vagy szándékosan a méheknek kárt okozó gazdára, és innen a gyűlöletig már tulajdonképpen egy lépés sincs.                                                                                 

Példák sorozatát tudnánk hozni: korábban jól mézelő  csodaként, ma  káros jövevényfajként  számon tartott aranyvesszőt felénk még virágba borulás előtt kopaszra darálják, más nem történik vele, haszon nincs belőle, hacsak az nem, hogy a tulajdonos felveszi a támogatást, mi meg etethetünk! Hogy kinek jó ez?

A nem méhész emberek egy jelentős része alig tudja megkülönböztetni a méhet a darázstól, sokuknak a  felvilágosítást a különböző televíziók csatornáin közvetített un. gyilkos méhekről szóló adások biztosítják.  Végtelenül szomorúan látjuk néha  egy-egy méhraj lakott területen való megtelepülésekor a kegyetlen véget, a raj elpusztítását. Gazdaboltok alkalmazottai a cseresznyelégy és más kártevők megjelenésének kordában tartását a gyümölcsfák virágzáskor, méreggel való permetezést tanácsolják. Ha felvetjük , hogy akkor ki porozza majd be  a fát? A válasz a néma csend! A jövő?                  
Kegyetlen és fájdalmas képet vetít elénk a XXI. század végére a  frissen megjelent regény:  „Maja Lunde: A méhek története” című nagy sikerű könyve. Olvassuk és ajánljuk!

·         A megoldás? Folyamatos felvilágosítás már óvodában, a szakemberek állandó képzése és  egy mozgalom elindítása, pl. : hirdessük meg a „Méhbarát település” című versenyt, ami vonatkozhat külön a falura, külön a városra, amibe a települések teljes népességét cselekvően bevonva, velük együttműködve tudunk a méheink és magunk számára megfelelő lehetőséget biztosítani az életben maradáshoz. Igaz, hogy ehhez az eddig megszokottnál keményebb, okosabb és szervezettebb fellépést követel meg.  

                                                                                                                                      

A feladatok közül az önértékelés és a korszerű szervezet   kialakítása  az ismert  módszerek segítségével nagyon rövid időn belül megoldható.  Hosszabb, akár évtizedes időráfordítást igénylő tevékenység a társadalmi elismertség, a társadalom „méhtudásának”, a méhészet valódi elfogadásának a megvalósítása. Ennek kell alárendelni az ágazat stratégiáját, valamint a kijelölt cél elérése érdekében alkalmazott tervszerű módszereket, a továbbiakban nem „kis”, hanem „nélkülözhetetlen” ágazatról beszéljünk!