A méhészgyógyszerek kutatás-fejlesztési tevékenységéről!

Nem haragszom, Zoli!  Sem reád, sem más méhészre, mert nincs miért! Akire, vagy akikre haragudnunk kell, azokat a lehetőleg legkevésbé zavarja a mi gondunk, mármint a méhek kártevői elleni küzdelem finomságai. Az utóbbi kb. tizenöt évben már volt alkalmam többször elmondani, hogy az ember a múlt század közepétől, úgy látszik gyilkolásra termett. Nem csoda, az eszközei megvannak hozzá, a múlt században a DDT (diklór-difenil-triklóretán), majd újabb és újabb csodaszerek forgalomba hozatalával elfeledtük ük- és nagyszüleink természetbarát módszereit, nem elriasztva, hanem megölve a kellemetlenkedő rovarokat. Egyszerűbb és látványosabb, no és reánk nézve kártékonyabb!

A méhésztársadalom is ezt az utat választotta! Gondoljuk át a Varroa destructor (továbbiakban csak atka!) megjelenése után alkalmazott atkamentesítő alkalmasságokat, gondoljuk át az otthon kevert, az engedélyezettnél olcsóbbnak tűnő anyagokat, módszereket, érdemes! Valaha a méhészkedő ember arról volt híres, hogy nagyon hosszú életet élt, és végkimerülés volt a halál oka, ma ötven és hatvanöt év között meghalt társaink kilencven százaléka különböző rákbetegség miatt pusztul el.

Ha a méhek életét nézzük, a jelenlegi technológia és eszközrendszer mellett nem volna szabad, hogy ilyen mértékű méhpusztulásokkal kelljen megküzdenünk. Valaha nem volt ritka a négy éven át petéző méhanya, és ma? Kérem, vegyük elő a tavalyi”Monitoring” vizsgálat anyagát, azt a részt, ahol Dr. Rusvai Miklós egyetemi tanár elemzi a vírusfertőzések alakulását. Amit egyértelműen kiolvashatunk ezekből az adatokból, hogy a vírusok a fiasításban sokkal kisebb mértékben vannak jelen, mint a felnőtt méhegyedekben, a kérdés, hogy a méhélet melyik szakaszában történik meg a tömeges megfertőzés?  Namármost, ha egy méh betegen jön a világra, egyáltalán nem lesz képes arra a munkavégzésre, mint amire egészséges társai. Ismereteim szerint a kaptárban fellelhető méhatkák mintegy nyolcvan százaléka a fiasításban található és én nyugodtan állítom, ezek a felelősek a méhek vírusok által történő megbetegítéséért. Az igazsághoz tartozik, hogy a felnőtt méhek is képesek egymást a táplálékátadás következtében megbetegíteni és ide sorolnám a hereállományt is, akiket tudvalévő a felnőtt méhek táplálnak, és akik aztán akár tizenöt-huszonöt kilométerre is képesek a szülőkaptárjuktól dolgukat végezvén eltávolodni.

Az atkák elleni küzdelemben az a véleményem, hogy nagyon-nagyon rossz irányt szabtunk meg a gyakorlati munka során. Mivel nem történt alapos és következetes elemzés a fejlődésüket illetően, a legegyszerűbb volt a krumplibogárhoz hasonlítani. Így alakultak ki a zárt térben alkalmazott füstöléses, a lépenként történő permetezéses, csurgatásos eljárások a legkülönbözőbb vegyszerekkel, szerves savakkal, mesterségesen előállított timol és kámfor felhasználásával. Ezek a gyakorlati fogások mind egytől-egyig a méheken megtalálható atkaegyedeket tudják csak elpusztítani, tehát a meglévők kb. húsz százalékát akkor, ha az nem lett a vegyszerrel szemben ellenálló. Emellett a kívülről behurcolt atkaegyedek utánpótlása rendre biztosított a be nem fogott rajok, az elhanyagolt és nem gondozott méhcsaládok révén. Szerencsétlenségünkre a méhészeti eszközöket, és gyógyszereket értékesítők lelketlen hozzáállása hosszan elnyújtotta a rossz irányú védekezést.

Hiába volt néhány kutatóintézet, pl. az USA, Virginiai Állami Kutatóintézet, vagy a Liebefeldi Méhkutató Központ (Svájc), hiába voltak a hazai próbálkozások, az akkori méhészeti tótumfaktorok csak a „látható” 20 % pusztítását tartották célravezetőnek. Ez az iránymutatás olyan erős lett, hogy még negyven évvel az atka magyarországi megjelenése után is az a fő kérdés: „mennyit visz le”?

Hogy a megtermelt méhészeti termékek súlyosan szennyezettek szermaradvánnyal, vajon kit érdekel! Hogy lassan töltődik fel a súlyosan veszélyeztetett szintre, talán igaz. Szeretnék azonban emlékeztetni egy arzén nevű vegyületre, amelyet a maga korában szépítőszerként, gyógyszerként is alkalmaztak, amelynek kézzel fogható eredményét Nagycenken ma is lehet látni! Vajon az oxálsav méhészeti felhasználása hova sorolandó? Ha a kezdeti próbálkozások során, vegyszerezésekkel egy időben a lefedett fiasításos sejtekben lévő atkák távoltartására csak egy kicsinyke energiát fordítottunk volna, talán közelebb lennénk a jó megoldáshoz.

Hidd el Zoli, én 1954. óta szurkáltatom magam a méhekkel, az utóbbi negyven évben nagyobb arányú méhpusztulásom még nem volt és a cikkben felsorolt esetleges zavarokat sem tapasztaltam. (2004. óta nem igénylek vissza gyógyszertámogatást, mert nem adnak az általam használt nem szintetikus anyagokra, sem az illóolaj felhasználására, sem másra!) Egyébként az illatanyagok annyira veszélyesek a méhekre, mint a di-hidrogén-monoxid minden élőlény számára!

Mi lehet a jó megoldás?  Az, ha az atka távoltartása a jelenleg ismert, emberre is veszélyes mérgek helyett, ún. kombinált védekezést alkalmazunk, szerves savak, illóolajok, és a herelépek időben történő eltávolításával, a rajok következetes befogásával, a méhészetek rendszeres védekezési ellenőrzésével. Emiatt azért haragszom mégis egy kicsit magunkra, a mezőgazdaság más szereplőire, a politikusokra. Magunkra azért, mert nem voltunk képesek kiharcolni azt, hogy ne kicsi, hanem nélkülözhetetlen ágazatként kezeljenek, az OMME korábbi és mostani vezetésére azért, mert minden áron az atka elleni küzdelemben a szintetikus rovarirtó szerek élveznek elsőbbséget, a gazdaság egyéb szereplőire, akik ellenségnek tekintették a méhészeket és a méheket, a politikusokra, akik szerint „a méhészek oldják meg maguk a gondjaikat”. Pedig az Európai Unióban léteznek kiváló kísérleti műhelyek, melyek képesek lennének velünk összefogva, országokra kidolgozva a legjobb megoldásokat. Volt erre egy kísérlet a méhegészség javítására, az EU. egyik bizottsága dr. Tabajdi Csaba vezetésével letett egy jelentést az asztalra, annak további sorsa ismeretlen. (Legalábbis számomra!)

 A méhészeti ágazat  jobbítására képesek leszünk akkor, ha a szándékaink egybe esnek, akkor veled, velem és sokan másokkal összefogva képesek leszünk közös megelégedésre megoldani gondjainkat, ne felejtsük, hogy a méhészeti termékek szermaradvány mentesítése hosszú időt vesz igénybe és túlhaladja jelenlegi lehetőségeinket!