Az eddigi gyakorlatot meg kell változtatni!

 Ha elolvassátok  az előbbi  bejegyzésemet (Tartós válság a méhészeti ágazatban..), főleg a végét, igazán vegyes   észrevételekre számítok, hiszen mindez nem a megszokott kiszerelésről és értékesítésről szól a méhészeti termékek körében. Azonban van számtalan példa előttünk, ilyen a C vitamin amit tablettában, filmtablettában, poralakban is lehet vásárolni és fogyasztani. A por alakúnak a neve  L aszkorbinsav, ami fogyasztható teában, süteményben,stb. A másik ilyen , ami hirtelen eszembe jutott az a Halolaj, amit normál  kiszerelésben kanalas orvosságként  próbáltak gyerekkoromban belém diktálni. Manapság egy egyszerűbb, könnyebben bevehető formáját Omega 3 néven táplálékkiegészítőként vehetünk meg. Az árkülönbséget nem nehéz kiszámítani!                                       Ilyenek a mi méhészeti termékeink is, különösen a méz! Ugyanaz, hiszen nagy kiszerelésben, tömegárúként igyekszik az átlagméhész értékesíteni, ami nem teszi nyereségessé a méhész tevékenységét! Kinek is lenne a nyereségesség érdeke rajtunk kívül? Jelenleg az un. "hordós" kiszerelés a hazai  mézfeldolgozók, kereskedők érdeke, akik megtehetik azt, hogy az esetleges  árcsökkentés mértékét a méhészre hárítsák! Megtehetik? Meg is teszik, számtalan példa  van erre!

Kérdés, a magyarországi   méhészek ki tudják védeni ezeket az egyébként a piacgazdasággal együtt járó jelenségeket? Ha gondolkodunk és cselekszünk, akkor igen!  Mert az történik, hogy a piacon értékesítésre váró termékek ára a piacon értékesítésre váró, felkínált termékek mennyiségétől függ! Ha  a méhész az értékesítés során részben, vagy egészben ki tudja küszöbölni a nagybani felvásárló közreműködését,akkor a közvetlen fogyasztó értékítélete dönt a fogyasztói árról!  Bár elkéstünk, de még nem végleg! Említettem, hogy 2011-ben Gödöllőn alaposan leteremtettek, hogy képzelem, a 25 000 tonna mézet ki fogja  kiüvegezni? Csak megjegyzem, akkor már jelentős mézkiszerelési kapacitással rendelkezett az ország, ami jelenleg mintegy 40 000 tonnát képes különféle mennyiségekben előállítani!

Hogy korábban egészen más  gyakorlatot folytattunk! Igaz, végtelenül kényelmes volt egyben eladni és egyben felvenni az érte járó előre rögzített  árát a méznek. Csakhogy sok minden változott azóta, gondoljuk át! El kellene dönteni végre, hogy továbbra is a gyarmati módszerekhez ragaszkodunk, azaz kizárólag nyersanyagot állítunk elő, és hagyjuk, hogy a  többletnyereséget más fölözze le, vagy elgondolkodunk más ágazatok sikerein és változtatunk az eddigieken. A válság  a változásra  kötelez bennünket!

Nem volna nehéz  a siker érdekében összefogni, szövetkezeteket alapítani,  ennek keretén belül mézesházakat, boltokat telepíteni az ország különböző helyein, ahol névvel, elérhetőséggel, megfelelő tájékoztatással, a vevők igényeinek megfelelő kiszereléssel várni a vevőt!  Ennek kicsiben kialakított, nem szövetkezeti változatai Erdélyben lépten-nyomon megtalálhatók. Ők gondolkodtak már jó előre, nem ritka az a méhészet, ahol a méztermelésen kívül egyéb méhészeti termékek előállítása , kaptárgyártás, anyanevelés, kölyökcsaládok előállítása hivatásszerűen folyik! Erre kell ösztönözni, ha kell kényszeríteni az  egyesületek vezetőit, különösen a monopolhelyzetben lévő OMME-t, ha nem megy másképpen, hát személycserékkel, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyre fogyó népességünk a  növények megporzását végezze az élelem  biztosítása érdekében.

Erdélyt említettem! Romániában fővárosi székhellyel nappali tagozatos méhészképzés folyik szakmunkás és technikusi szinten. Nálunk miért nem?