A méhcsaládok téli takarása előtt!
Most még van lehetőségünk méhcsaládjainknak segíteni a téli fészek optimális kialakításában. Normális körülmények között a Pannon méh a kialakított telelőfürtbe hordja - talán még ma is - a nyáron begyűjtött mézet, a korábban beadott pótló eleséget. Ezt kell óvatosan ellenőrizni, minden felesleges zavarás nélkül, hogy így van -e, s ha nem, akkor segítsünk nekik a fürt közepe felé áttenni a már lefedett mézes lépeket. Még át tudnak rendeződni a méheink! Segítség az is, ha a szélső lépeket kissé távolabb húzzuk a megszokott léputca távolságánál és a lefedett mézet felkarcoljuk!
A méheink ebben az időben előszeretettel kutatgatnak nemcsak a saját méhesünkben, hanem kissé távolabb is, és ha gyengébb, vagy anyátlan, védekezésre kevésbé képes családokat találnak, hát bizony megcsapolják az ottani készletet. Ilyen, a védekezésre szinte képtelen az elhanyagolt, atkákkal telített méhcsalád, ahonnan tömegével hozzák a továbbélésre a kártevőket, sokszor több százat, esetleg több ezret is. Ha nem vesszük észre!? Gyanús az a család, amelyiknek a mérlege még októberben is naponta többletet mutat! Tehát várjunk a mérleg korai raktárba helyezésével, ráérünk a fagyok beálltakor ezt a feladatot elvégezni. Közben ne feledkezzünk meg egy-egy ellenőrző füstölést megejteni és ha szükséges, akkor mentesíteni a családokat az atkáktól. Mivel a méhészév elkezdődött, készüljünk fel az év indító oxálsavas kezelésére is.
A darázscsapdák maradjanak a kaptárak között, hiszen ezek a kellemetlen rokonok akár +6 C fokban is járják a kaptárak belsejét, ne felejtsük, hogy nekik most mézre van szükségük a tél átvészelésére. Ha a hideg idő beköszönte várható, rakjuk fel előtte az egér- és cickányrácsokat, ehhez 6,2 mm nyilású eszközre van szükség! Ezen a cickány sem tud átmenni, a méhek viszont tudnak közlekedni rajtuk. Gondoskodnunk kell a szélfogók, madárkár kivédésére alkalmas védőlemezek felszereléséről is!
Egér(!) mellett a cickány(!) kegyetlen és kellemetlen károkat képes okozni! A megszokott egérrácsok nem zárják ki a mindenütt előforduló cickányokat. Ezek sokkal kisebb résen képesek bebújni a kaptárokba, ezért a kijárónyílásokra maximum 6,1 mm nyílásokat szabad biztosítani. Ilyen a képen látható aluminium rácsozat, ( Pl. a Skoda 120-as szgk. légszűrőjének borkolata) egyetlen hibája, hogy a virágporhordás megindulásakor ez is le-leszedegeti a méhek lábáról az értékes tartalmat. Megjegyzem nem többet, mint normál gyüjtés közben elveszített virágporcsomócska, erről a vizsgálófenék tálcájának kihúzásakor meg tudunk győződni.
Megjegyzem, ha szabványosított kaptárokat használnánk, szabványosított kijárónyílással, fillérekért lehetne gyártatni műanyagból beleillő kijárószükítőt, ami ezt a feladatot is ellátná.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése